Imádkozz és engedelmeskedj!

Imádkozz és engedelmeskedj!

„Megadtad  a  képességet,  hogy  halljak  és  engedelmeskedjek” (Zsolt.40,7.) – (az angol fordítás alapján)

dott, akkor úgy tettem, mintha azt nem Isten mondta volna!ok éven át azt akartam, hogy Isten szóljon hozzám, de én akar- tam kiválasztani, milyen dolgokban engedelmeskedem. Meg akartam tenni, amit az Úr mondott, amennyiben az könnyű volt szá- momra és én is jó ötletnek gondoltam, de ha nem tetszett, amit mon-

Van, hogy nagyon lelkes leszel attól, amit Isten mond. Más dol- gok nem lesznek annyira lelkesítőek, de ez nem azt jelenti, hogy nem fognak a javadra válni, ha egyszerűen engedelmeskedsz. Pél- dául ha Isten azt mondja neked, hogy kérj bocsánatot valakitől, mert durva voltál, az nem fog működni, ha erre azt mondod, „De hát az illető is csúnyán beszélt velem!” Ha kifogásokkal válaszolsz neki, lehet, hogy imádkoztál és hallottad Isten hangját, de nem engedel- meskedtél neki.

Ha visszatekintek több mint három évtizedes utamra Istennel és szolgálatomra, azt kell mondjam, úgy tudnám legegyszerűbben megmagyarázni a sikereinket, hogy megtanultunk imádkozni, meg- hallani Isten hangját és aztán megtettük, amit mondott. Az évek során, ahogy kerestem Istent, és belevetettem magam azokba a dol- gokba, melyekről úgy éreztem, hogy az Ő akarata, mondhatom, bármi másnál többet tettem azzal, hogy egyszerűen imádkoztam és engedelmeskedtem. Mikor ezt tettem, nem voltam mindig népszerű, de mindenesetre működött.

Ha akarod Isten tervét az életedben, megadhatom hozzá a leg- alapvetőbb receptet: imádkozz és engedelmeskedj. Isten megadta neked a képességet mindkettőhöz, és ha kitartasz ebben, az Ő aka- ratával összhangban zajlik majd az életed.


Isten szava ma hozzád: Imádkozz! Figyelj a szíveddel! Engedelmeskedj annak, amit hallasz!

Facebook icon Twitter icon Instagram icon Pinterest icon Google+ icon YouTube icon LinkedIn icon Contact icon