
Nem ti választottatok ki engem, hanem én választottalak ki, és rendeltelek titeket arra, hogy elmenjetek és gyümölcsöt teremjetek . . . —Ján. 15:16
Amikor Isten kiválaszt minket tervei és céljai számára, más szempontokat használ, mint a világ. A világ a külsejük, tehetségük, iskolázottságuk vagy a képességeik alapján választja ki az embereket, Isten azonban nem így tesz. Sőt, az 1Kor. 1:26-29 szerint Isten azt választja, akit a világ bolondnak tart, hogy megszégyenítse a bölcseket, és a világ szerint gyengéket, hogy megszégyenítse az erőseket.
Annyira örülök annak, hogy Isten szándékosan választ minket a gyengeségeink ellenére. Amikor Istennek eszébe jutott a Joyce Meyer Ministries ötlete, nem a legképzettebbeket kereste. Olyasvalakit választott, aki szerette Őt, aki keményen dolgozott, olyat, aki elszánt volt. Nem volt különleges tehetségem, kivéve, hogy jól kommunikáltam, de a hangom még akkor is elég szokatlan volt. Biztos vagyok benne, hogy alkalmatlan emberként a világ elutasított volna, de szerencsére Isten nem így tett.
Ami igaz volt az én életemre, az igaz a tiédre is. Az emberek talán a külsőt nézik, Isten azonban a szívet. Lehet, hogy vannak mások, akik képzettebbek vagy tehetségesebbek, de az Ő választása nem a külsőségeken, a képzettségen, a vagyonon vagy akár a tehetségen alapul. A szíved hozzáállása számít. Ha jó szíved van Isten felé, és készséges a hozzáállásod, Isten többet tehet az életeden keresztül, mint amire valaha is gondoltál.
Ha továbbra is hűségesek maradunk Istenhez, akkor végül eljutunk oda, ahová el akar juttatni minket.