Istennek Élni

Istennek élni

„Ezért tehát ti is azt tartsátok magatokról, hogy meghaltatok a bűnnek, de éltek az Istennek a Krisztus Jézusban.” (Róm.6,11.)

Azok az emberek, akik nincsenek megtérve, szellemileg halottak. Ez azt jelenti, hogy nem képesek közösségben lenni Istennel, illetve nem érzékelik és követik a szent szellem sugalmazásait. Természetes, intellektuális tudásukra támaszkodnak és a józan eszükre, de nem élvezik a kijelentés általi élet kiváltságát és erejét. Mikor azonban újjászületünk, és szellemileg életre kelünk, Isten szólni tud hozzánk, és olyan dolgokat mutat, melyekről isteni kijelentés nélkül nem tudhatnánk.

A múltban voltak olyan munkáim, és olyan felelősségteljes pozíciókban voltam, melyekben nem tudtam volna helytállni a természetes tudásommal. Mivel azonban bensőséges, személyes kapcsolatban voltam az Úrral, Ő képessé tett rá, hogy olyan dolgokat vihessek véghez, melyekre nem voltam teljes mértékben kiképezve.

Soha nem tanultam, hogy vezessek egy szolgálatot, vagy hogyan használjam a tömegkommunikációt hatékonyan. Isten azonban mindennel ellátott engem és a Joyce Meyer Ministries csapatát, ami ahhoz szükséges, hogy sokféle módon szolgáljunk, ideértve a médiaeszközöket is, világszerte. Isten vezet minket, lépésről lépésre és megmutatja, mi következik.

Isten téged is felszerel, hogy megtedd, amire elhívott, ha közösségben vagy Vele. Ha szorgalmasan keresed, és figyelsz a Hangjára, természetfeletti módon fog vezetni. Megtanít, hogyan töltsd be az Ő céljait az életedben – és ezek talán messze nagyobb dolgok, mint amire jelenleg fel vagy készülve, vagy amit valaha el tudsz képzelni.


Isten szava ma hozzád: Isten mindennel ellát, amire szükséged van.

Facebook icon Twitter icon Instagram icon Pinterest icon Google+ icon YouTube icon LinkedIn icon Contact icon