Jézus pedig gyarapodott bölcsességben, testben, Isten és emberek előtt való kedvességben. —Luk. 2:52
Jézus gyermekkorától kezdve természetfeletti kedvességet kapott Isten és az emberek előtt. Valójában, amint elkezdte nyilvános szolgálatát, olyan népszerű volt, hogy alig talált időt arra, hogy egyedül maradjon, hogy imádkozzon, és közösséget vállaljon mennyei Atyjával. Még azok is elismerték, akik nem hittek benne, hogy Isten kegyelmét élvezte. Amikor a farizeusok őröket küldtek Jézus letartóztatására, azok így mentek vissza: “Ember még így soha nem beszélt, ahogyan ő!” (Ján. 7:46). Egészen élete végéig, még a kereszten is felismerték ezt a különleges kegyelmet és hatalmat (Luk. 23:47-48).
Úgy kell látnunk magunkat: az Úr kegyeltjeként. Ő nem gyenge, tehetetlen, bűnös teremtményekként tekint ránk. Ő igazságba öltözve lát minket, a békesség sarujában, Isten teljes fegyverzetével felöltözve, és a Lélek kardját forgatva, amely az Úr Igéje (Efézus 6:13-17). Így kell látnunk magunkat.
A gyermekeink kedvességet élveznek a szemünkben, és amikor csak tudunk, segítünk nekik. Gondoljunk csak bele, mennyivel inkább igaznak kell lenni ennek Isten gyermekeire, azaz ránk! Nem számít, hogy milyennek tűnünk magunk vagy mások számára, soha nem szabad elfelejtenünk, hogy Isten képes arra, hogy ránk ragyogtassa az Ő kegyelmének fényét – ahogyan Jézus esetében is tette!
Lásd magad Isten szemével, és lelkesedj, micsoda örökséged van Benne!