Kövesd a szeretet törvényét!

Mert ti testvéreim, szabadságra vagytok elhívva; csak a szabadság nehogy ürügy legyen a testnek, hanem szeretetben szolgáljatok egymásnak. (Gal. 5,13)

Ahogy megyünk át az életen, megbántunk embereket, akár tudtunkon kívül is. Én elég egyenes személyiség vagyok, és ez egy jó tulajdonság, de meg kellett tanulnom érzékenyebbnek lenni mások iránt, min mennek éppen keresztül, mikor beszélek velük. Mondunk valamit egyszer, és ugyanaz a mondat más alkalommal teljesen helytelen lehet. Valóban szabadok vagyunk Krisztus által, és megvan a jogunk rá, hogy önmagunk legyünk, de a szeretet törvénye megköveteli, hogy a szabadságunk ne szolgáljon mentségül önzésünkre. Csak mert úgy érezzük, valamit ki kell mondanunk, vagy meg kell tennünk, az nem jelenti azt, hogy az a legjobb dolog a helyzetünkben. Ha egy régóta beteg emberrel beszélsz, nem az a legjobb időpont, hogy elmondd, te mindig milyen jól érzed magad. Vagy, ha valaki elvesztette a munkáját, nem a legjobb azzal dicsekedni, hogy te meg éppen fizetésemelést kaptál és előléptettek. Jézus meghalt, hogy szabadok lehessünk, de azt is világossá tette Igéjében, hogy szeretetben szolgálnunk kell egymásnak.

ISTEN SZAVA MA HOZZÁD:

Ha másokat boldoggá teszel, te magad is boldogabb leszel.

Facebook icon Twitter icon Instagram icon Pinterest icon Google+ icon YouTube icon LinkedIn icon Contact icon