Légy Állhatatos!

Légy állhatatos!

„Az állhatatosság pedig tegye tökéletessé a cselekedetet, hogy tökéle- tesek és hibátlanok legyetek, minden fogyatkozás nélkül.” (Jak.1,4.)

Amai igevers az állhatatosságról szól. Állhatatosnak lenni azt jelenti, hogy stabil vagy, szilárd, nyugodt és higgadt, nem számít, mi történik. Egy állhatatos hívő az őrületbe tudja kergetni a gonoszt! Mikor szellemileg elérjük az érettségnek azt a fokát, hogy állhatatosak tudunk maradni, akkor nem reagálunk minden kis bosszantó dologra, amit az ellenség ellenünk küld. Bármit is dob az utunkba, nem lesz ránk hatással, nem ijedünk meg tőle, nem borulunk ki könnyem, nem adjuk fel és nem rendülünk meg – ha állhatatosak vagyunk.

Ahhoz, hogy állhatatosak és mozdíthatatlanok legyünk, ismernünk kell Istent, mégpedig bensőségesen. Meg kell tudnunk hallani a Hangját az élet viharai közepette. Tudnunk kell a győzelmet adó erőről is, ami már a mienk Jézus nevében és az Ő vére által. Eszünkbe fog jutni, hogy „ez is elmúlik”, és tekintetünket a biztos győzelmen tudjuk tartani ahelyett, hogy ide-oda dobálna és kiborítana minden, amivel a gonosz ellenünk jön. Ahogy ezt tesszük, Isten ereje felszabadul az életünkben. Bármivel is nézel szembe ma, hagyd, hogy a türelem elvégezze benned az isteni munkát.


Isten szava ma hozzád: Légy állhatatos Istenben, és kergesd őrületbe az ördögöt!

Facebook icon Twitter icon Instagram icon Pinterest icon Google+ icon YouTube icon LinkedIn icon Contact icon