Másokat helyezünk előtérbe

Másokat helyezünk előtérbe

A nekem adatott kegyelem által mondom tehát közöttetek mindenkinek: ne gondolja magát többnek, mint amennyinek gondolnia kell, hanem arra igyekezzék mindenki, hogy józanul gondolkozzék az Istentől kapott hit mértéke szerint. . . —Róm. 12:3

Az alázat, amely abban nyilvánul meg, hogy nem gondoljuk magunkat jobbnak másoknál, mindig segít abban, hogy tisztelettel és kedvesen bánjunk az emberekkel. A Máté 7:12-ben Jézus olyan útmutatást adott nekünk, amely hatással van arra, ahogy azokkal az emberekkel bánunk, akikkel nap folyamán találkozunk – barátokkal, családtagokkal, munkatársakkal, és még azokkal is, akik nem kedvesek velünk.

Jézus mondta, “Amit tehát szeretnétek, hogy az emberek veletek cselekedjenek, ti is ugyanazt cselekedjétek velük, mert ez a törvény, és ezt tanítják a próféták.” Ez egy nagyon egyszerű koncepció, és nagyszerű módja az élet megélésének. Ahhoz, hogy megtapasztaljuk Isten legjobbját az életünkben, úgy kell bánnunk az emberekkel, ahogyan szeretnénk, hogy velünk bánjanak. Először mások szükségleteit kell keresnünk, és megnéznünk, hogy mivel szolgálhatjuk őket.

Életünk kevesebb lesz Isten legjobbjánál, ha “önmagunkkal” vagyunk elfoglalva. Az énközpontúság megakadályoz minket abban, hogy meglássuk mások szükségleteit, és elszalasztjuk azokat az áldásokat, amelyek akkor jönnek, amikor szolgálunk. Nem kell teljesen megfeledkeznünk a saját szükségleteinkről. Azonban elűzhetjük az önzést, ha nem mindig a saját szükségleteinkre gondolunk először.


Ha elkezdesz szeretettel, kedvességgel és tisztelettel bánni a körülötted lévő emberekkel, meg fogsz lepődni, hogy ez milyen nagy hatással lesz arra, ahogyan cserébe ők bánnak veled.

Facebook icon Twitter icon Instagram icon Pinterest icon Google+ icon YouTube icon LinkedIn icon Contact icon