Mind együtt dolgozunk

Mert ahogyan egy testnek sok tagja van, de nem minden tagnak ugyanaz a feladata, úgy sokan egy test vagyunk a Krisztusban, egyenként pedig egymásnak tagjai. (Róm. 12,4–5)

A mai igevers az ajándékok sokszínűségéről tanít, amit egyénenként kapunk. Mindnyájan részei vagyunk az egy testnek Krisztusban, és Ő a Fej. Fizikai síkon minden testrésznek kapcsolódnia kell a fejhez, ahhoz, hogy jól minden jól működjön. A fizikai test különböző ré- szei együtt dolgoznak, nincs bennük irigység vagy versengés. A kéz segít a lábnak, hogy felvegye a cipőt. A láb elviszi a testet oda, ahová mennie kell. A száj beszél a test többi része helyett. sok része van a testnek, nem ugyanaz a funkciójuk, de mind összedolgoznak egy közös célért. Krisztus szellemi testének is így kellene működnie. ezért használta a szent szellem a fizikai testet példaként, mikor Pált a római levél megírására inspirálta.

Mikor nem úgy működünk, ahogy Isten megalkotott, és nem azt a funkciót töltjük be, amire kijelölt, végül nagy lesz a nyomás az élet- ünkön. Mikor azonban azt tesszük, amire Isten tervezett minket, megtapasztaljuk az örömöt, elégedettséget, és nagy lesz a jutal- munk. együtt kell dolgoznunk a szent szellemmel, hogy felfedez- zük, mi a mi különleges, személyre szabott sorsunk, és aztán minden tőlünk telhetőt meg kell tennünk, hogy ezt betöltsük. Mikor Isten ajándékot ad, vagy képessé tesz valamire, abban jó leszel, ezért találj valami olyat, amiben jó vagy és kezdd el csinálni!


Isten szava ma hozzád: Ha azt akarod, hogy Isten hasz- náljon, akkor keress egy szükséget, és töltsd be!

Facebook icon Twitter icon Instagram icon Pinterest icon Google+ icon YouTube icon LinkedIn icon Contact icon