Ne add fel!

Ne add fel!

Arról is mondott nekik példázatot, hogy mindenkor imádkozniuk kell, és nem szabad belefáradniuk. —Luk. 18:1

Sokan hátrafelé sodródnak, amikor a dolgok nehézzé válnak, Isten segítségével azonban előre tudunk nyomulni, bármilyen kemény is a helyzet. Nem mindig könnyű, de mindig megéri. A győzelem ott van a túloldalon, ha tovább haladunk előre.

Jézus azt mondta nekünk a Ján. 16:33-ban: “Ebben a világban nyomorúságotok lesz. De bízzatok! Én legyőztem a világot”. Attól, hogy nehézségeken megyünk keresztül, még nem kell kétségbeesnünk és feladnunk. Hihetjük, hogy Jézus már minden nehézséget legyőzött, és “bátorságot meríthetünk”. Nem arra teremtettünk, hogy a bajban visszaforduljunk; arra teremtettünk, hogy erősek legyünk az Úrban és az Ő hatalmas erejében. Ha soha nem lenne előttünk kihívás, nem lenne szükségünk hitre.

A Bibliában számos példát találunk olyan emberekről, akik egyszerűen nem voltak hajlandók feladni. Zákeust nem lehetett távol tartani Jézustól, a fogyatékossága ellenére sem. A vérzékeny asszony átpréselte magát a tömegen, és elszántságáért megjutalmazták. Elérték céljukat, mert bátran nyomultak előre, hogy megkapják mindazt, amit Isten tartogatott számukra.

Amikor akadályba ütközöl, ahelyett, hogy félelmedben visszahúzódnál, kérj Istentől erőt és bátorságot, hogy előremenj Őbenne.


Amikor úgy érzed, ki akarsz szállni, valld meg: “Nem adom fel! Isten velem van, és segíteni fog, hogy lépésről lépésre előre haladjak!”

Facebook icon Twitter icon Instagram icon Pinterest icon Google+ icon YouTube icon LinkedIn icon Contact icon