
“A karmesternek, Jedútúnnak: Dávid zsoltára. Csak Istennél csendesül el lelkem, tőle kapok segítséget.” Zsolt 62:1-2
Történt már veled olyan, hogy egy befőttesgumival próbáltál összefogni valamit és az elszakadt? Aztán nem találtál másikat és ezért megpróbáltad összekötni a gumi két végét.
Néha a hétköznapokban túlfeszítjük magunkat és szétpattanunk, mint egy ilyen gumi. Azt hisszük megoldottuk a problémát, amikor egyszerűen összekötöttük a gumi végeit. De hamarosan újra beleesünk ugyanebbe a viselkedésmintába, ami az első összeomlásunkat okozta.
Idővel a stressz folyamatos nyomása alatt, az életünk hasonlóvá válik egy elhasznált befőttesgumihoz. Teljesen kimerülünk.
Ha nem vesszük figyelembe Isten törvényeit, amik figyelmeztetnek a korlátainkra, akkor végül teljesen kiégünk. Nem zsigerelheted ki az elmédet, érzelmeidet, testedet anélkül, hogy ne lenne ennek ára. Isten azonban nem szeretné, hogy így élj.
Igazítsd hozzá a látásmódodat Istenéhez. Keresd a békességet és az általa meghatározott, megfelelő életritmust. Tartsd tiszteletben a testedet. Az egészségedet megfizethetetlen ajándékként kezeld! Az Istentől kapott energiát ne pazarold el a stresszre! Tartogasd arra, hogy élvezd az életet!
Ima:
Istenem benned szeretnék nyugalmat találni. Ahelyett, hogy folyton csak megyek és szétpattanok a feszültségtől, mutasd meg hogyan kövessem az általad adott éltritmust.