Ne engedj a félelemnek!

Ne engedj a félelemnek!

 „Az Úr ezt mondta Ábrámnak: Menj el földedről, rokonságod közül és atyád házából arra a földre, amelyet mutatok neked!” 1Móz 12:1

A Biblia azt mondja Ábrámról, hogy olyan ember volt, aki a félelem helyett Istenben bízott.

Hogyan éreznéd magad, ha Isten azt mondaná, hogy hagyd el az otthonodat, a családodat és mindent, ami megszokott és kényelmes számodra és indulj el egy ismeretlen cél felé? Tele lennél félelemmel? Isten ugyanis ezt kérte Ábrámtól – és ez megijesztette őt. Isten azonban azt mondta neki, hogy „Ne félj!”

Sokszor úgy gondoljuk, hogy ahhoz, hogy megtegyünk valamit, várnunk kell, amíg nem félünk. De ha erre várnánk, valószínű nagyon kevés dolgot tennénk Istenért, másokért vagy önmagunkért. Ábrámnak a félelmei ellenére is ki kellett lépnie hitben és engedelmeskednie kellett Istennek.

Ha Ábrám térdet hajtott volna a félelem előtt, soha nem töltötte volna be a küldetését és nem lett volna az, akinek Isten teremtette – a nemzetek atyja.

Ha átadjuk magunkat a félelemnek, akkor Istennek az életünkre vonatkozó legjobb terve megváltozik, ezért tedd azt, amit mond…még akkor is, ha félve teszed! Ahogy Ábrám, te is meglátod majd, hogy magas jutalom jár ezért.

Ima: Istenem, hűséges voltál Ábrámhoz, amikor engedelmeskedett Neked  félelemei közepette is, ezért én is úgy döntök, hogy megteszem, amit mondasz nekem.

Facebook icon Twitter icon Instagram icon Pinterest icon Google+ icon YouTube icon LinkedIn icon Contact icon