
„A sok beszédnél elkerülhetetlen a tévedés, de az eszes ember vigyáz a beszédére.” Péld 10:19
Mindannyiunknak meg kell tanulni, hogyan tartsuk kordában a szavainkat. A Péld 10:19 azt mondja, hogy „A sok beszédnél elkerülhetetlen a tévedés, de az eszes ember vigyáz a beszédére.” Más szóval, akik sokat beszélnek, sokszor bajba kerülnek emiatt.
Mivel a szavainknak ereje van, meg kell tanulnunk csak annyit mondani, amennyit kell. Úgy szoktam nevezni ezt, hogy „nettó beszéd”. Amikor fizetést kapunk, általában a nettó összeget kapjuk – már mindent, amit le kellett, előre levontak a bruttó összegből.
Ugyanezt az alapelvet használhatjuk a beszédünkre is.
Bizonyos dolgokat el kell hagynod a beszédedből, még mielőtt kijön a szádon. Ide tartoznak a negatív megnyilvánulások, pletyka, hazug hízelgés, szarkazmus és a durva tréfálkozás. Ehelyett válaszd azt, hogy jót mondasz másokról, megkeresve a jó tulajdonságokat bennük, és azokra koncentrálj. Így bátorítást és megbecsülést kapnak majd, és te sem kerülsz bajba.
Ima: Uram, szeretném megtanulni a „nettó beszédet”, és ezáltal elkerülni a bajt. Erősíts meg, és bátoríts, hogy segítségeddel kordában tudjam tartani a szavaimat.