Halálos gyötrődésében még kitartóbban imádkozott, és verejtéke olyan volt, mint a földre hulló nagy vércseppek. (Luk. 22,44)
Mikor már közel volt az idő, hogy Jézus keresztre menjen, nagy csatát kellett megvívnia az elméjében és érzelmeiben. szüksége volt Isten erejére, hogy véghez tudja vinni Isten akaratát, ahogy nekünk is időnként. Imádkozott, és erőt kapott. A Biblia azt állítja, hogy ahogy imádkozott, anygalok jöttek és szolgáltak neki.
ne csak addig láss, hogy amit Isten kér tőled, az túl nehéz. Ha hajlandó vagy megtenni Isten akaratát, és kéred, hogy erősítsen meg, Ő meg fogja tenni. ne vesztegesd arra a szavaidat, hogy elmondod Istennek és másoknak, milyen lehetetlen feladatot kaptál. Használd ezt az energiát inkább arra, hogy megkéred Istent, adjon neked bátorságot, eltökéltséget és erőt. szerintem csodálatos dolog látni, mikor Isten partnerként csatlakozik valakihez, és képessé teszi őt, hogy lehetetlen dolgokat véghezvigyen.
sok dolog lehetetlen egy embernek, de Istennel minden lehetséges. talán éppen egy krízissel vagy nehézséggel nézel szembe; ha így van, akkor kérlek, emlékezz a szenvedésre, melyen Jézus ment keresztül a kertben. Olyan nyomás volt rajta, hogy vért verítékezett. Biztos, ha Ő keresztül tudott menni azokon a dolgokon Isten erejével, akkor te is győzelmet arathatsz ima által.
Isten szava ma hozzád: Isten soha nem ad olyan feladatot neked, ami meghaladja a képességeidet, ha Ő veled van.