“Aki titeket hallgat, engem hallgat, és aki titeket elutasít, engem utasít el, és aki engem elutasít, az azt utasítja el, aki elküldött engem.” —Luk. 10:16
Tény, hogy az életben időről időre elutasítással kell szembenéznünk. Dávid is megküzdött az elutasítással. Pálnak is volt dolga vele. Még Jézust is elutasították. Amikor tehát elutasítást szenvedsz el azért, mert azt teszed, amire Isten vezet téged – olyan dolgokat teszel, amelyek eltérnek attól, amit mások tesznek körülötted – ne ess kétségbe; jó társaságban vagy.
Amikor először kezdtem prédikálni, bizonytalan voltam, és bizony volt részem kritikában és elutasításban. Voltak idők, amikor nagyon elkedvetlenedtem. Végül az Úr szólt a lelkemhez, és azt mondta: “Én vagyok az, aki elhívott téged. Ne aggódj, hogy mit gondolnak az emberek. Ha ezt teszed, akkor egész életedben aggódni fogsz, mert az ördög mindig fog találni olyan embereket, akik valami rosszat gondolnak rólad.”
Az ApCsel 28:1-5-ben, amikor Pál apostolt megmarta egy kígyó, egyszerűen lerázta magáról a kígyót, és nem szenvedett semmilyen sérülést. Ezt tehetjük mi is az elutasítással. Amikor közel vagyunk Istenhez, és benne találjuk meg az identitásunkat, nem pedig mások rólunk alkotott véleményében, akkor le tudjuk rázni magunkról, bármi is próbáljon elbátortalanítani minket. Bármivel is küzdesz ma – félelemmel, elutasítással, csüggedéssel, csalódással, magányossággal – rázd le magadról, és menj tovább.
Még ha az elutasítás olyan emberektől érkezik is, akik közel állnak hozzánk, akkor is elhatározhatjuk, hogy továbbra is annak a betetjesedésére törekszünk, amire Isten elhívott minket.
