Sokkal bőségesebben, mint ahogy kérjük vagy gondoljuk

Sokkal bőségesebben, mint ahogy kérjük vagy gondoljuk

Aki pedig mindent megtehet sokkal bőségesebben, mint ahogy mi kérjük vagy gondoljuk, a bennünk munkálkodó erő szerint. —Ef. 3:20

Imádkoztál már valaha sebzett emberekért, és éreztél már erős vágyat arra, hogy segíts mindnyájuknak? Nekem biztosan volt ilyen érzésem. Ilyenkor úgy érzem, hogy a vágyam nagyobb, mint a képességem, és ez így is van – nem nagyobb azonban Isten képességénél.

Amikor az a dolog, amivel az életünkben szembesülünk, olyan nagyra nő a szemünkben, hogy az elménk “megbillen”, emlékezhetünk arra, hogy Krisztus elméjével gondolkodjunk. Természetes síkon sok dolog lehetetlennek tűnik. Isten azonban azt akarja, hogy nagy dolgokban higgyünk, nagy terveket szőjünk, és várjuk el Tőle, hogy olyan csodálatos dolgokat tegyen, amitől tátva marad a szánk a csodálkozástól.

Isten általában nem azokat az embereket hívja el, akik képesek rá; ha így tenne, nem Ő kapná a dicsőséget. Gyakran választja azokat, akik természetes módon úgy érzik, hogy ők semmit sem tudnak, de belül készen állnak arra, hogy felálljanak, és bátran kilépjenek hitben. Megtanulták a titkot, hogyan maradjanak közel Istenhez, és bízzanak abban, hogy az Ő “szuper bőséges” ereje munkálkodik bennük.


Amikor vágyaid nyomasztóan nagynak tűnnek, és nem látod a megvalósításukhoz vezető utat, emlékezz arra, hogy még ha nem is ismered az utat, ismered az Útkészítőt!

Facebook icon Twitter icon Instagram icon Pinterest icon Google+ icon YouTube icon LinkedIn icon Contact icon