Szánj időt Istenre!

De akik az Úrban bíznak [akik számítnak Rá, keresik, és reménykednek Benne] erejük megújul, szárnyra kelnek és felemelkednek [közel Istenhez] mint sasok [felemelkednek a naphoz]; futnak, és nem lankadnak meg, járnak, és nem fáradnak el. (ÉZS 40:31)

Az idő szorításában élünk, bármit is teszünk, minden sürgősnek látszik. Az ellenség rendkívűl sikeresen alkalmazza, hogy borzasztó elfoglalt állapotban tart minket, emiatt nem imádkozunk és nem töltünk időt az Igével. Hihetetlen nyomás alatt élünk, egyik dologtól rohanunk a másikig, majd a következőhöz — addig a pontig, hogy elhanyagoljuk az igazán fontos dolgokat az életben: Istent, családot és a többi kapcsolatunkat, az egészségünket, szellemi életünk építését. Aztán egyre stresszesebbek leszünk. egyetlen módja van, hogy megküzdjünk ezzel, és rendezzük az életünket: kapcsolódjunk Istenhez, és hallgassuk meg, mit mond nekünk! ez az igazság; képtelenek vagyunk nélküle kézben tartan az életünket. nem tudjuk kezelni a nyomást, a zűrzavart, és a stresszt Isten nélkül. szenvedni fogunk a házasságunkban, szenvedni fognak a gyerekeink, anyagi nehézségeink lesznek, a kapcsolataink nem lesznek gyümölcsözőek – ha nem szánunk időt az Igére és az imádkozásra. Isten meg fog erősíteni minket és képessé tesz, hogy az életet békésen és bölcsen kezeljük, ha elkezdünk imádkozni a dolgokért ahelyett, hogy pusztán próbáljuk túlélni a napot. Mikor időt szánunk Istenre és figyelünk a Hangjára, megújítja az erőnket, képessé tesz rá, hogy kézben tartsuk az életünket és ne fáradjunk bele. Ez azonban azzal kezdődik, hogy bölcsen használjuk az időnket úgy, hogy mindig Istent tesszük az első helyre.


Isten szava ma hozzád: Szánj rá időt, hogy minden nap meghalld Isten hangját!

Facebook icon Twitter icon Instagram icon Pinterest icon Google+ icon YouTube icon LinkedIn icon Contact icon