
Isten szellem, ezért akik őt imádják, azoknak is szellemben és igazságban kell imádniuk őt. ( Ján. 4,24)
szellemünkön keresztül kommunikálunk Istennel. Jézus azt mondta a mai igeversben, hogy szellemben és igazságban kell imádnunk Istent. Az egyik módja, hogy bensőséges kapcsolatot fejlesszünk ki az, hogy teljesen és totálisan őszinték vagyunk Vele. Ő úgyis mindent tud rólunk, szóval nincs rá okunk, hogy ne legyünk teljesen őszinték. Mondd el neki hogy érzel, mit tettél rosszul, és mik a vágyaid. Beszélj olyan őszintén Istennel, ahogy egy bizalmas jóbaráttal beszélnél. Van, hogy tudom, hogy Isten azt akarja, tegyek meg egy dolgot, és én őszintén elmondom neki, hogy nem akarom megtenni, de megteszem az iránta való engedelmességből, és mert szeretem Őt. A megjátszás és az Istennel való szoros kapcsolat nem működik együtt. egy barátom egyszer elmondta nekem, hogy bár tudta, adakoznia kellene Isten királyságába, őszintén nem akarta ezt megtenni. Őszinte volt Istennel és elmondta neki, „Meg fogom tenni, de igazából nem akarom, ezért azt kérem, adj nekem vágyat az adakozásra.” ez a hölgy végül nagyon nagylelkű lett, és örömmel adakozott.
Csak az igazság tesz minket szabaddá (lásd. Ján. 8,32). Isten igéje igazság. Amit mond, azt úgy is érti. és komolyan gondolja, amit mond. Mikor valami rosszat teszünk, teljesen őszintén el kell mondanunk Istennek. nevezzük nevén a bűnt. Ha kapzsi voltál, nevezd nevén a kapzsiságot. Ha féltékeny voltál, hívd féltékenységnek. Ha hazudtál, mondd, hogy hazudtál. Kérd Isten bocsánatát, és hitben fogadd is el!
Mikor Istent dicsőítjük, szellemből kell azt tennünk, teljes igazsággal, egyenességgel és őszintességgel. Ha egy barát nem megbízható, gyakran azt mondjuk, „ne játszd meg magad”, ami azt jelenti, hogy megkérjük, ne alakoskodjon tovább, és egyszerűen legyen őszinte. szerintem Isten is ugyanezt várja tőlünk.
Isten szava ma hozzád: Ne játszd meg magad!