A Szent Szellembe való bemerítkezés

Ha tehát ti gonosz létetekre tudtok gyermekeiteknek jó ajándékokat adni, mennyivel inkább ad mennyei Atyátok Szentlelket azoknak, akik kérik tőle?” (Luk. 11,13)

Amai igevers azt ígéri, hogy Isten odaadja a szent szellemet azoknak, akik kérik tőle. Most is kérheted a szent szellemet, éppen itt, ahol vagy. Mondd el ezt az imát:

“Atyám, Jézus nevében, kérlek, meríts be engem szent szellembe, add meg nekem a szent szellem keresztség minden bizonyítékát. Adj bátorságot, ahogy azoknak is adtál, akiket az első Pünkösdkor betöltöttél, és adj más szellemi ajándékokat is, melyeket nekem szántál.”

Most erősítsd meg hitedet azzal, hogy hangosan kimondod, “Hiszem, ogy betöltött a szent szellem, és soha nem leszek már ugyanaz az ember.” Ha elmondtad a fenti imát, vagy hasonlót, várj Istenre és hidd el, hogy már meg is kaptad, amit kértél. Ha nem hiszed el, hogy már megkaptad, akkor hiába adta már oda Isten, olyan lesz számodra, mintha nem történt volna semmi. szeretném kihangsúlyozni, mennyire fontos, hogy használd a hited ebben, hidd el, hogy mindez már a tied, és ne az érzéseidre hagyatkozz! A nap folyamán
elmélkedj azon a tényen, hogy Isten benned él, és Rajta keresztül bármit meg tudsz tenni, amit csak kell!

Az egyik legcsodálatosabb dolog, ami egy hívővel történhet az, ha betölti a szent szellem. Jelenléte bátorságot, reményt, békességet, örömöt, bölcsességet és sok más fantasztikus dolgot ad. Keresd teljes szívvel minden nap!

ISTEN SZAVA MA HOZZÁD:

Figyelj rá, hogy Istent önmagáért és jelenlétének öröméért keresd, ne pusztán azért, amit érted tehet!

Facebook icon Twitter icon Instagram icon Pinterest icon Google+ icon YouTube icon LinkedIn icon Contact icon