
„Amint könyörögtek, megrendült az a hely, ahol együtt voltak, megteltek mindnyájan Szent Szellemmel és bátran hirdették az Isten igéjét.” —ApCsel 4:31
Túl sok boldogtalan, újjászületett hívő van. Betöltekeztek ugyan Szent Szellemmel, de nem tudják, hogyan lehet naponta szoros kapcsolatban járni Istennel, az Ő utait keresve, Isten Szellemével telt életet élni. Bennük van a Szent Szellem, de nem engedik, hogy ez, mint egy bizonyíték, látható legyen a hétköznapi életükben.
Úgy is tölthetünk vizet egy pohárba, hogy nem használjuk ki a teljes kapacitását. Ehhez hasonlít, amikor újjászületünk, és bennünk van ugyan a Szent Szellem, de nem vagyunk teljesen telve vele, nem nyilvánul meg az ereje az életünkben.
ApCsel 4:31 arról számol be, hogy az emberek megteltek Szent Szellemmel és bátran szabadon hirdették Isten igéjét.
Isten előtt nem kedves, amikor az emberek kihagyják Őt a mindennapjaikból, és csak a vallásos formalitásokat követik, hogy megfeleljenek neki.
Ő inkább arra vágyik, hogy Szent Szellemmel teljes életet éljünk bátran és szabadon.
Bátorítalak, hogy engedd meg Istennek, hogy szabadon munkálkodjon az életed minden területén, a Szent Szellem ereje által.
Ima
Istenem, minden nap szeretnék megtelni Szent Szellemeddel. Segíts nekem, hogy a Szent Szellem által életem minden napján szabadon és bátran éljek.