Valld meg az Igét

Válaszoljon beszédedre nyelvem, mert minden parancsolatod igaz. (Zsolt. 119,172 )

Isten igéje nagy kincs. tele van bölcsességgel, iránymutatással, igazsággal és mindennel, ami egy céltudatos, erőteljes és sikeres élethez kell. Bele kell vegyítenünk az Igét imáinkba, megvallani minden körülményben és helyzetben. A megvallani szó azt jelenti, hogy “ugyanazt mondani, mint”, tehát mikor megvalljuk az Igét, ugyanazokat a dolgokat mondjuk, mint Isten, egyetértésre jutunk Vele. Ha igazán mély és életteli kapcsolatot akarunk Istennel, egyet – értésben kell lennünk Vele, és semmi sem segít ebben jobban, mint az, hogy megvalljuk az Igét. A megvallásunk megerősíti igei tudá – sunkat és Istenbe vetett hitünket, ami növeli imáink pontosságát és hatékonyságát.

Ahhoz, hogy megvalljuk az Igét, ismernünk kell azt, mert csak akkor tudunk egyetérteni Istennel, ha tudjuk, mit tett és mondott. Gyakran találkozunk emberekkel, akik olyat kérnek Istentől, ami már a birtokukban van, vagy tegye őket valamilyenné, ami már megtörtént, ilyenkor azt akarom mondani,”Hagyjátok ezt abba! Isten már befejezte azt a munkát, amire kéritek.” nincs rá szükség, hogy azt kérd Istentől, áldjon meg, mert Ő már megáldott téged. Jobb, ha azt mondod, “Istenem, köszönöm, hogy az Igéd szerint áldott vagyok.” Az olyan imák, amik olyasmit kérnek istentől, amit Ő már nekünk adott, teljesen szükségtelenek. Mikor Isten Igéjét imádkozzuk vissza Istennek, vagy emlékeztetjük Rá, megtiszteljük az Igéjét, és magunkat is emlékeztetjük, mit jelent ki. Valahányszor az Igét szóljuk, mennyei erő szabadul fel, hogy megváltoztassa a Földet!


Isten szava ma hozzád: Isten igéje, ami hitben a szádon kijön, az egyik legerőteljesebb erő mennyen és földön.

Facebook icon Twitter icon Instagram icon Pinterest icon Google+ icon YouTube icon LinkedIn icon Contact icon