Valld meg és imádkozz

Valljátok meg azért egymásnak bűneiteket, és imádkozzatok egymásért, hogy meggyógyuljatok. Nagy az ereje az igaz ember buzgó könyörgésének. (Jak. 5,16.)

Abűn elválaszt minket Istentől. Úgy érezzük miatta, hogy távol vagyunk tőle; el akarunk rejtőzni előle, vagy nem akarunk Vele beszélni, és mindezek miatt nem is halljuk meg a Hangját. Mikor tudjuk, hogy vétkeztünk, kérnünk kell Isten megbocsátását, és aztán el is kell fogadnunk, mert Ő megígérte, hogyha megbánjuk bűneinket, megbocsát. A rejtegetett dolgoknak hatalma van felettünk, és ezért nagy segítség, ha megvalljuk bűneinket más embereknek, ahogy a mai igeversben is olvassuk.

Ahhoz, hogy hibáinkat bevalljuk valakinek, és imát kérjünk tőle, először is találnunk kell valakit, akiben igazán megbízunk, másodszor félre kell tennünk a büszkeségünket, és alázatosan el kell mondanunk, hogy küszködünk. Ha ezt kihívásnak érzed, kérd Isten segítségét, hogy növekedhess alázatban, mert elképesztő eredményei vannak, ha találsz egy barátot, akiben bízni tudsz és megosztod vele, ”ezen a területen küszködök, és meg akarok szabadulni. Szenvedek és szükségem van rá, hogy imádkozz értem.”

Emlékszem, egyszer igazi harcom volt azzal, hogy féltékenységet éreztem egy barátom iránt. Imádkoztam, de még mindig szenvedtem a féltékenységtől, ezért bevallottam Dave-nek és megkértem, hogy imádkozzon értem. Azzal, hogy napvilágra hoztam, megtörtem az erejét az életem felett, és megszabadultam tőle. Mindig Istenhez menj először, de ha szükséged van egy barát vagy egy szellemi vezető segítségére, ne hagyd, hogy a büszkeség az utadba álljon.

ISTEN SZAVA MA HOZZÁD:

Ne hagyd, hogy a büszkeség megállítson abban, hogy megvalld bűneidet másoknak, ha erre van szükséged.

Facebook icon Twitter icon Instagram icon Pinterest icon Google+ icon YouTube icon LinkedIn icon Contact icon